Nem vagyok büszke magamra, de elfelejtettem, hogy ma anyak napja van otthon. Pedig még a mult héten eszemben volt, hogy vasarnap majd felhivom édesanyam és felköszöntöm. Fel is hivtam, de nem emiatt, hanem mert ugy éreztem beszélnem kell vele! Gyakran beszélünk, szinte minden nap annak ellenére, hogy majdnem kétezer kilométer valaszt el töle. Amiota megszületett David sokkal jobban értem anyasaganak fajdalmas vagy örömteli perceit!
Amikor kislany voltam a legszebbnek az édesanyamat lattam! Volt egy kék ruhaja, térdéig ért, nadszal vékony derekan megkötve egy övvel. Ez volt a kedvencem! Mindig arrol almondtam, mennyire szeretnék én is ilyen finom, kecses nö lenni, mint Ö! Szerettem nézni ahogy mosolyog. Mikor mellette ülhettem mindig a hatara tettem a fejem, hogy halljam a duruzsulo hangjat ahogy beszél. Fanatikusan vele akartam lenni és soha el nem szakadni töle. Elkértem töle az ékszereit, orajat, hogy utanozhassam jaték közben! Ha otthagyott valahol hosszabb idöre, napokig logattam az orrom, mert annyira hianyzott, szamoltam a napokat, hogy mikor lathatom ujra! Emlékszem amikor a nagymamanal hagyott minket, azt a parnat aminek nekidölt együtt szimatolgattuk a testvéreimmel, hogy érezzük az "anyuciszagot" (igy mondjuk mi egymasközt).
Amikor beteg voltam ott ült mellettem éjszaka, amikor mütöttek aggodva vart mig kitoltak a mütöböl...amikor kollégista lettem csomagot készitett nekem, benne csupa finomsaggal, ami a kedvencem volt!...amikor nem ment valami elsöre folyamatosan biztatott. Amikor elindultam "angliahodito" utamra egy napon at nem aludt...ezekutan mikor hazaérkeztem fél évvel késöbb csak sirt és sorosan magahoz ölelt! Amikor elhataroztam, hogy külföldre megyek férjhez szomorunak lattam....mekkora fajdalom lehetett egy anyanak, de elengedett...
Edesanya! Annyira szeretlek!....hianyzol a mindennapjainkbol!!
Boldog anyaknapjat!
Boldog anyaknapjat!