5.2.16

Gátizom torna fontossága

Franciaországban 10 alkalmas gátizomtornát támogat a tb. Ennek a fontossága felbecsülhetetlen. Az első terhesség után nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, hiszen Magyarországon nem sok mindent lehetett anno erről hallani. Maximum a Kriston féle tornáról, de az is azért mert a barátnőm gyógytornász. 
A második terhesség után sok anyukától hallottam, hogy nagyon jó hatással van a torna a gátizomra és hogy mennyire fontos a későbbiekben, például a vizeletcsepegés megelőzésében. Szóval nem hezitáltam most sem a harmadik terhesség után és elmentem a legközelebbi gyógytornászhoz az ingyenes 10 alkalmas fél órás tornákra.














A 30 perc alatt ezzel a szondával számítógépen keresztül érzékeli a gép a gátizom gyakorlatok hatékonyságát. Különböző gyakorlatok vannak amiket odahaza is lehet gyakorolni. sőt javasolják is! 

Remélem Magyarországon is hamarosan eljutunk oda ahol itt tartanak!! 
Addig is minden szülő és nem szülő nőt bátorítok arra, hogy ne banalizálják el a gátizom fontosságát, mert rengeteg nő szenved vizelet visszatartási problémákkal körülöttem és fogalmuk sincs, hogy mindez gyógytornával kiküszöbölhető lenne! 

27.5.15

21. hét

Igen, már túl a félidőn. A hányinger nem múlik. Időm sincs sokat foglalkozni a babavárással. Két hete egy komplett esküvőt fotóztam reggel 9-től másnap hajnal 2-ig. Előtte pedig egy keresztelőt... :) nem panaszkodom, sőt ellenkezőleg! Észre sem vettem, hogy a pocakomban baba van.. csak az emberek arcán láttam a döbbenetet, hogy 5 hónaposan végig fotóztam az esemenyt!

A fiúk várják a pici tesó érkezését. Simogatják, puszigatják a pocit. Neki is jó éjszakát kívánnak.

Egyre többet érzem, hogy bulizik odabent a pocakban... néha olyankor is amikor vezetek vagy éppen rohanásban vagyok valamerre a fiúkkal... lehet így akar jelezni, hogy lassuljak le.

Hiába pihenni csak akkor tudok ha a fiúk iskolában, oviban. De akkor meg épp mást is csinálnom kell.

3.5.15

Pocakban a harmadik

Karácsonyi ajándék, vagyis inkább újévi meglepetés. Valentin napi döbbenet... de itt van, egészséges és már 17 hetes a kis élni vágyó magzatom.
A fiúk nagy örömére jön a harmadik fiú a családban. Bajban csak azért vagyok mert a névválasztás nem egyszerű, legyen nemzetközi, a franciáknál is úgy ejtsék és írják, mint magyarul.... az első kettőnél bevetett módszert használva remélem megtaláljuk a megfelelő keresztnevet.

Holnap megyek " beíratkozni "  a szülészetre, mert itt bizony ez így megy. Ha nem elég fürge az ember sajnos várólistára kerül a legjobb kórházak szülőosztályán.

Errefelé senkinek nem kell a zsebét vaskosra tömni 9 hónapon keresztül, hogy emberi ellátásban legyen részem. El is szoktam az ilyenektől....
Sajnálom azokat a leendő kismamákat akik otthon szülnek és nem engedhetik meg maguknak a luxus magánklinikák szolgáltatásait. Mert talán csak azokon a helyeken van megfelelő ellátás... nem beszélve az egy  kórteremben fekvő anyukák számáról.. plussz a síró csecsemők ...nem nehéz kitalálni, hogy miért nem akarnak szülni a fiatalok Mo-on.

5.6.14

Minionos szülinapra készülünk


Dávid 6 éves lesz szombaton! Egy dolgot szeretne nagyon, elmenni megnézni az Eiffel tornyot kivilágítva este. Kicsi fiam, ha csak ez kell!
Igen, még van valami, szeretném meghívni Karolínát, Mayát, Hugót és Léót a szülinapomra. Természetesen igent mondtunk, miután hónapok óta csak azt mondta, ő nem akar senkit sem meghívni, csak Xénit! Hurrá!

Szóval, idén minion őrület van házunk táján! Így gondoltam, beütöm a gugléba, hogy mit is találhatnék ki első szülött gyermekem 6. szülinapjára. Pár perc sem telt bele, Dávid jött a tucatnyi minion-os rajzával, hogy "anya, majd eldugjuk a minionokat és aki a gonosz miniont megtalálja, az kiesik a játékból, az nyer, aki a legtöbb jó miniont begyűjti!"

Olvastam egy blogon, pár ötletet, később mindent ide linkelek, hátha más is hasonló cipőben jár...

2.4.14

Fotózom....

A nagy hírem, hogy elkezdtem a fotózást professzionális módon űzni. Baba, esküvő, portré, család, eljegyzés, vagy csak úgy! Ékszerfotózást is vállalok. Ami a stílusomat illeti természetesen folyamatosan fejlődöm, de a mottóm mégis "no kitsch just awesome pics"!
Lesz hamarosan egy portfólió oldalam ahol megnézhetitek a képeimet!
A másik fő profilom a párizsi fotózás! Bárki egyedi esküvői képeket szeretne az Eiffel torony előtt, vagy bárhol Párizsban bármely esemény céljából lencse végre kapom!

7.3.14

Tavasz van

Márkkal primulákat ültettünk a teraszon. Mondtam neki, tegye az ásott gödörbe a virágot. Nem akarta megfogni a földes gyökerest részt, mert az piszkos. Így a leveleinél fogta és nyomta a helyére őket.

20.12.12

Karácsonyra készülve

Dávid ovijában "karácsonyi ünnepség" volt kedd este 6 órakor. A tavalyiból arra következtettem, hogy nem fogunk sokáig maradni. Az ünnepség szó egy kicsit durva, mert a gyerekek énekelnek kint az udvaron két betanított dalt, aztán kész. Az összes csoport együtt felsorakozva fáradtan bemutatja a szülőknek amit hetek óta tanulnak. Dávid nagyon nem akart énekelni, nem értette, hogy miért kell olyan későn vissza menni az oviba és miért nem maradhat itthon játszani. El voltam képedve, amikor egy magyar ovis középsős kislányt hallottam csodálatosan verselni a Mikulás ünnepségre. Ez itt nincs! Az itteni állami ovikban nem kötik össze a  karácsonyi ünnepséget a vallással. Nem tanulják meg, hogy ennek az ünnepnek mi az eredete. Sajnálom. A gyerekek annyit tapasztalnak ebből, hogy a tornateremben van sok kóla, meg csipsz amit marékszámra lehet zabálni és jó nagyokat lehet futkározni a többiekkel. Ennyi a karácsony? Erre tanít itt a társadalom. A magam részéről próbálom Dávidnak átadni az értékeket, de lehet, hogy ez kevés.

23.2.12

Márk egy éves



A kisebbik is már egy éves!
Hihetetlen, de már nem baba és van olyan erős akarata, hogy simán leelőzi benne a bátyját!
Már karakter mint Dávid, nyugodt ő is, de másképp fejlődik mindkét gyerek.

Szülinapi torta made by Xéni! Isteni volt! Köszönjük!

12.1.12

Telnek a napok

Tél van, hideg és nagyon sokszor betegek a gyerekek. Ha Dávid bekerül az oviba, egészségesen!! pár napra rá újra beteg, folyik az orra, lázas... aztán itt a kicsi, aki nagyon hajlamos a fülgyulladásra. Most hogy jön a foga szinte minden második héten fülpanasza van, és ilyenkor alvásra ne is gondoljunk.
Mindemellett nem panaszkodom, de nagyon el vagyok fáradva...

29.11.11

10 hónapos

Márk ma 10 hónapos. Nagyon édes kék szemű gyönyörűséges baba. Vagyis már nem baba, hanem igazán nagyfiú.

10,7 kg
70 cm

Még mindig anyatejen él, emellett 3x eszik, babapürét. Feláll az asztal mellett, kezét fogva sétál, amit egyre jobban akar szinte egész nap. 2x alszik egy nap, habár ez kezd felborulni... mert ha délelőtt alszik egyet, 2 órásra sikeredik... és délután nem akar aludni.

Felülni még nem akar magától. De szépen megül egyedül. Már kenyeret is elnyammog magától. Vizet régóta pohárból issza.

Mosolygós, közvetlen kisfiú! Aki mindenkit elbűvöl a gyönyörű hatalmas kék szemeivel :-)


18.11.11

November 10.

Anett szülinapja volt. Mi sajnos nem lehettünk vele, de így kívánunk Neki nagyon boldog 29. szülinapot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Így telnek a napjaink




10.11.11

Bilisek lettünk

Igen rég jelentkeztem.

Gyermekeim szépen cseperednek napról napra. Meglepő a változás Dávidnál is! Okos, ügyes, értelmes kisfiú lett. És!!! Augusztus óta kényszer nélkül lett szobatiszta.
Azoknak az anyukáknak akiknek sok sok gondja van a szobatisztasággal azt javaslom várják ki az időt és ne erőltessék túlságosan a bili témát.
Az éjszakai szobatisztaság pedig csak úgy jött magától, hogy észre se vettem. Lehúzogatta magáról a pelenkát reggelente és az egyik este fürdés után azt mondta nem akar pelenkában aludni.

Az oviban is ügyesen elmegy egyedül wc-re.

Nálam az vált be hogy hagyom a gyereket a maga ritmusában szobatisztává válni. Nem erőltettem rá soha a bilire. Hallottam már olyat aki a gyereket bilire kényszerítette órákon keresztül..... ebből meg is lett a baja, hogy a gyerek székrekedéssel küzd a mai napig.

Egy a fontos beszélni a gyerekkel!! Mindig mindent meg kell beszélni a gyerekkel, természetesen a gyerek szintjén.

Erről jut eszembe! Egy okos terméket ajánlanék az utazásokhoz azon szülőknek akiknek kicsik még a gyerekük. Ez egy összecsukható bili, amit rá lehet tenni a wc ülőkére, vagy akár magában is használható ha belerakunk egy zacskót. Klikk ide, hogy többet megtudj a termékről.




15.9.11

Anna



Üdvözlünk a családban!

5.9.11

Dávid és Márk



Márk már 7 hónapos. 10 kilós baba, hatalmas combokkal!
6 hónaposan kezdett el kúszni és nagyon sokat mosolyog, Imádj a bátyjával együtt játszani, fürdeni, hancúrozni... gőgicsél is, fogai még nincsenek, a babahaja szinte mind elhullott. Az evéssel van némi gondunk, mert nem hajlandó sok mindent megenni, csak a banánt, répás-krumplit, almát, körtét, és ennyi....
Amilyen jó alvó volt, mostanára ez mind megszűnt... éjjel néha nem alszik, csak nyöszörög. 3 óránként szopizik, még mindig, éjjel is.


Dávid már nagyfiú. Imádja ha vele foglalkoznak, de azért szégyenlős is. Rengeteg mondókát és éneket tud magyarul is meg franciául is...
A kedvence játéka a papa autójának a kormányzása :-)

Első nap az óvodában

Igen! Már ilyen nagy! Ma volt az első nap az óvodában Dávid számára. Büszke is vagyok rá, mert ügyes volt. Pár gyerek ott toporzékolt és ordított az anyukája után, emiatt egy kicsit meglepve érezte magát... Fejetlenség volt az ovi részéről, hogy a teremben fogalmunk sem volt ki az óvónéni és ki a szülő. Nem volt megszervezve az egész, az óvónéni nem intézett beszédet a szülőkhöz, senki nem tudott semmit.
Nagy hangzavar és zsúfoltság... rémült gyerekek, aggódó szülők.
Miután becsuktuk az ajtót reméltük a legjobbakat.
Délben érte mentem, az arcán láttam, hogy nagyon örül nekem. Azóta próbálom belőle kiszedni milyen volt az első nap...annyit mond, hogy jó.

Egyenlőre marad délig és itthon ebédel....szerintem elég még ennyi távollét és tanulás.... mert itt nem olyan az ovi mint odahaza. Tanterem, asztalokkal és egész napos foglalkozások. Délután a kiscsoport sziesztázik, de a felsősöknél már az sincs...

12.8.11

Az elmúlt hónapokról

Végre van időm a bloggal is foglalkozni. Nem könnyű a két gyerek mellett, de nem panaszkodom...

Egy hónapos magyarországi otthonlét után kicsit nehéz volt visszarázódni ide. Odahaza, sok dolog történt. Egy esküvő, egy babaszületés és egy ház vásárlás.

Az egyik legjobb barátnőm Gitti férjhez ment! Ezúton is GRATULÁLOK még egyszer nekik! Majd nem  úgy nézett ki, hogy a másik legjobb is férjhez megy szeptemberben, de az most elhalasztódik...

Dávidnak és Márknak unokatestvére született július 26-án. ANNA. Szintén GRATULÁLUNK!!!

Annyi mindent beterveztem, hogy mit fogunk csinálni odahaza az egy hónap alatt, szinte semmi nem jött össze, csak az állatkertezés, de ott sem maradtunk sokáig, mert a Dávidot kevésbé érdekelték az állatok...  az elefánton és a zsiráfon kívül ....
Az idő sem kedvezett nekünk, mert hol esett, hol meg kánikula volt...

A repülőút gyötrelmei után kipihentük VOLNA magunkat, csak valami tartós betegséget sikerült benyelnünk, Márknak meg nekem. Ami kitartó volt 3 héten át... Végül Márk egy rózeloával (igen!) én meg bronhitisszel zártam.
Márk betegsége meglepett, még nem találkoztam ezzel, 3 napos magas lázzal jár, ami kb 40 körüli és utána piros pöttyök jelennek meg a testen. Szegénykém előtte legalább 2 hétig megfázással küszködött....
Nekem az antibiotikum segítette azt a látszatot kelteni, mintha minden rendben lenne... :-) ...mert hát egy anyának nem szabad betegnek lenni!
Betegen és fáradtan utaztunk le Dél-Franciaországba a francia nagyszülőkkel, családdal. Ott egy hétig betegeskedtünk Márkkal...egyebet sem csináltam, csak az orrát fújtam... a franciák meg furcsán pislogtak, mikor rájöttek, hogy nem a szobát porszívózom éjjel-nappal.



Mindegy, vége a nyárnak! Túléltük, jó volt, de a legjobb itthon :-)




16.6.11

Hogyan rendezkedjünk be a nemalvásos időszakra?

Erről a témáról sem írtam még... de itt az ideje! Mikor megszületett Dávid nem tudtam mi vár rám éjszakánként. Nagyon sokszor felébredt (óránként esetleg kétóránként) cicit kérve és soha nem elégedett meg, ha csak a cumit kapta tejcsi helyett.
Márk születése előtt már készültem a nemalvásra... de ezt az ember soha nem tudja előre kipihenni...
Mikor megérkezett a második gyermekem, olyan boldog voltam, mert éjszaka egyszer ébredt fel, napközben is 4 óránként evett... aztán telt múlt az idő és a kis huncut fel fel ébred, jelenleg ott tartunk, hogy minden 3 órában eszik...éjszaka is..
Leteszem aludni 9 körül és éjfélkor már jelez...fél négy körül, hatkor és 7-8 óra után már biztosan nem alszik vissza.

Ezzel semmi bajom nem lenne, DE Dávid fiam szintén felébred éjszaka...

Mit lehet két nemalvós gyerekkel tenni?
a- verzió : mosolyogva odamegyek a felébredő gyermekemhez és megvárom míg visszalaszik... ha esetleg felébredni miután észreveszi alattomos kiosonásom a szobából, újra kezdem az egészet...
b- verzió : nem reagálok rá semmit, hanem megpróbálok az ordítás, üvöltés ellenére higgadtan visszaaludni
c- verzió: odaveszem magamhoz és alszom tovább


Nos, fogalmam sincs mások hogyan csinálják... minden esetre én NAGYON szeretek aludni. Emiatt és még sok ezer nemalvásos éjszaka miatt (ami az alvási szükségletemet erősen növeli) igenis oda veszem a gyereket magam mellé. Ha megszokja, ha nem.
A hálószobában az ágyam mellett le van téve Dávidnak egy matrac és ha felébred akkor oda átjön és alszik tovább. Ennyi!
A kicsi szintén az ágyam mellett karnyújtásnyira van. Szerencsém van Márkkal (ezt többször hangsúlyozom), mert elalszik egyedül az ágyában, ennek ellenére ha reggel nagyon nyugtalan őt is odaveszem magamhoz.

Szegény papa, akinek szinte már nem is jut hely az ágyunkban... néha az irodájában alszik (senki ne értse félre az iroda, nálunk a lakásban egy helységre utal)... de legalább mindenki békésen kipiheni magát...

Kitartást a nemalvós napokhoz!!!!!!!!!!!!!!

...

Két napja a Márk kezd megfordulni a hátáról a hasára. Még egyenlőre gyakorló fázisban van. De nagyon ügyesen csinálja.

Épphogy kigyógyultunk a megfázásból, máris újabb orrszívózás a Márknál. Tegnap éjszaka alig aludtunk. Ő azért mert levegőt alig kapott, én meg azért mert egyfolytában azt hallgattam, hogy hogyan veszi a levegőt.

Dávidnál is van most egy "nem akarok aludni" fázis... nem értem?! Miért nem tudnak a gyerekek egy jó nagyot aludni ?? És mi felnőttek miért nem érünk be 2-3 órás alvással?

A legjobb két vagy több gyerekes családok esetében, hogy az éjszaka szinte mindenki felébred legalább egyszer és nem egyszerre, hanem mire becsuknám a szemem és kezdeném a mély fázisos alvásom, na! akkor ébred az első és azonnal kiveri az álmot a szememből...s mire újra elaludna az ember lánya, félálomból hallom, hogy ordít a másik... és akkor beindul a "bulizás" reggelig... s mire reggel lesz zombiként ébredek.

6.6.11

Ajaj, mit tettem....

Áh, volt egy olyan gondolatom, hogy kell a szülés után egy kis változás... jó!Időpontot kértem és elmentem a fodrászhoz. Az az igazság, hogy radikális megoldást választottam.
...levágattam rövidre. A fodrász az akcentusom miatt biztosan tutira akart menni és odaszaladt egy képpel (rövid hajú nőt ábrázoló) a kezében hozzám, míg a hajamat mosták...hogy akkor ezt!?
Mondanom sem kell két perc alatt eltűnt a hosszú hajkoronám, amit 3 évembe telt megnöveszteni (jajjjjjjjj)... s miután teltek múltak a napok rájöttem, hogy mégsem kellett volna ez a merész lépés... plussz a színén is változtattam... jelenleg enyhén aranysárga fejjel virítok a tükörben és fogom a fejem, hogy miért kellett nekem ez a nagy változás??????
Hát így jár az aki nem várja meg míg a szülés utáni "lufi vagyok de már nem vagyok kismama" állapot normalizálódik......

Egy hetes pihi

A múlt hetet Portugália déli részén töltöttük. A szülés óta először utazunk négyesben! A repülőút az mindig rettenetesen fárasztó, de mivel rengeteg gyerekes család utazott, szinte senkinek fel sem tűnt hogy melyik sorból, kinek a babája sír. Dávid ügyes már, neki elég ha egy mesekönyvet a kezébe adok és azzal elvan egy darabig. Viszont ami ennél az utazásnál nagyon nem kellett volna, az a két órás késés... a két gyerkőc az út végére kiütötte magát.
A tiszta tengeri levegő és a nagyszerű kiszolgálás mind a négyünknek bejött.
Míg a picurka aludt, vagy az árnyékban szórakoztattam, addig nagyobbik fiam a medencében lubickolt az apjával...
Természetesen én hófehéren jöttem haza, némiképp lepirultam az utolsó nap, miután elegem lett, hogy a férjem csokoládé és a Dávid is ... és míg a gyerekek sziesztéztak kiültem az erkélyre... kellemes égő hátfájással jöttem haza, de barnán semmiképp...

Dávid a vacsora után minden este táncra perdült... imádtam nézni, ahogy a kislányok kezét fogva körbe körbe sétálgatnak ...
Márk a legnagyobb hangzavarban is békésen aludt, csak az utolsó 2 napban unta meg a folyamatos bulizást és kifejezte rendesen a nemtetszését....

A papa véletlenül magyar beszédre is felfigyelt, míg teniszezett... (kicsi a világ és mi magyarok SZINTE mindenhol ott"hon" vagyunk)

Íme pár kép:







Pom pommm, szülinapommmmm

Holnap lesz Dávid 3 éves szülinapja. A nagy Thomas őrülete természetesen nagy segítség az ajándék kiválasztásakor. Hogy mit kap? Psssszt!... egy Thomasos rollert és egy gurulós szintén Thomasos bőröndöt (mivel rengeteg dolga akad külföldön...)

Reggel szépen elviszem a bölcsibe addig a nappali átváltozik szülinapi zsurrá... és ha jön.. ....
BOLDOG SZüüüüüüliiiiiiiiinaaaaaaapoooooot!!!!

Holnapig még valami megoldást kell találnom egy Thomasos tortához... mire jó a zinternet.



20.4.11

Két kicsi fiam




















Márk hatalmas hurkákat növesztett 2 és fél hónaposan. Vettem neki régebben kantáros napozókat 6 hónapos méretben, és nem éri be a pocakjánál!!!!! 6 hónapos babaruhák!!!
Egyre élénkebb és kevesebbet alszik napközben, ennek ellenére még mindig nagyon jó alvó.

Jön a foga! Csorog a nyála, rágja a kis kezét és az ínye fehér.

7.4.11

Márciusról képek






Dávid a hegyekben, mi meg itthon

Márk tegnap óta figyeli a kis kezeit. Olyan ügyes és néha sikerül is neki fogni vele. Azt játszottunk, hogy próbálta a hajam megérinteni!

Jelenleg Magyarországon vagyok Márkkal. Ez idő alatt Dávid és papa síelnek a Francia Alpokban... mielőtt bárki megjegyezné... nem vagyok ennyire laza anyuka.
Milliószor megígértettem a férjemmel, hogy vigyázzon a nagyfiúnkra, hiszen még nincs 3 éves... ennek ellenére ha telefonon beszélünk, csak azt hallom, mennyire élvezi a szánkózást, az úszómedencét és a közös sétákat.Dávid nagyon menni akart, még az indulást megelőző este hozta a cipőjét miközben mondta "megyünk a hegyekbe". :-)))))

.... Dávid elől eltitkoltam, hogy én haza jöttem... ha tudta volna, nagyon nehezen vettem volna rá a havas kiruccanást anya nélkül.

25.3.11

Donga lábakról

Márk donga lábakkal született. Eddig azt sem tudtam ez a kifejezés konkrétan mit jelent.
A nevén sem tudtam nevezni, hogy miért áll olyan furcsán a lábfeje Márknak.
A kórházi gyógytornász mondta, hogy kezelni kell a lábait Márknak, mert nem állnak normális pozícióban.
Teljes volt bennem a pánik, és gyorsan rákérdeztem, műtétről ugye nincs szó... (mosolygott, de én honnan tudhattam volna, hogy a lábfejet nem műtik)

Szóval donga láb: magzati korban a pocakban úgy helyezkedik el a baba, hogy a lábait nem tudja a megfelelő pozícióba helyezni (emiatt éreztem folyamatosan, hogy oldalt "kapirgál" a lábával). Tehát be volt szorulva a lába, így a lábfeje nem egyenesen, hanem befordulva volt.

Jelenleg házhoz jön egy gyógytornász, aki az első alkalommal megmutatta, hogy milyen kötést kell felrakni a lábára, hogy lábfeje a helyes pozíciót vegye fel. Így egy hónapig folyamatosan jön és kontrollálja a láb állását. Én pedig szorgalmasan kötözgetem a lábait.

22.2.11

Szülés után pár héttel

Túl vagyunk az első testvérféltékenységen, pár napos nemalváson, betegeskedésen, nevetésen, síráson. Eljutottunk oda, hogy Dávid nagyon kedves a kistesóval. Puszit ad neki, ölelgeti és tologatná a babakocsival.
Egygyerekes anyaként míg Márk a pocakomban volt, nagyon sokat olvastam a testvérviszonyról, a nagyobbik féltékenységéről, arról hogy mindezt hogyan kell majd kezelni ha eljön a nagy találkozás...
Bármennyire is fel akartam készíteni a baba érkezéséről nagyobbik gyermekemet, azt hiszem addig a percig nem esett le neki mivel jár, míg anya meg nem fogta kezébe az ordító valamit. amit innentől kezdve kistesónak neveznek és végül ez nem anya hatalmas hordó hasa... anya pelenkázza és szoptatja. Gyermekem fájdalmas, könnyektől nedves arcát nézve nehezen tudtam megtalálni a középutat a szoptatás és a vígasztalás között. Nem is tudom melyik ordított a legjobban az éhes vagy a féltékeny. Bármennyire okos is az ember az elsőszülöttnek ezen túl kell esni. Idő kell és türelem, sok odafigyelés a nagyra, ami szinte lehetetlen a folyamatos szoptatás, büfiztetés és tisztábatevés mellett. Olyan ügyes stratégiát állítottam fel, amit most utólag megmosolygok magamban. Mivel a szülés után elég hamar regenerálódtam, lassan 4 hét után tényleg semmi fájdalmat nem érzek, ellenben Dáviddal ez nem így volt. Gondoltam majd én kimegyek vele a játszótérre, elmegyek érte a bölcsibe és néha bevásárolni is ... az első ilyen futkosós nap után kidőltem és belázasodtam. Tanácsos tényleg odafigyelni és alaposan kipihenni magunkat az 5 hét alatt.
Jelenleg képtelen vagyok a nagyobb gyermekemmel minőségi időt tölteni miután a pici minden percemet elveszi... nagy szerencsém, hogy anyukám velünk van!!

Egyedül az esti elalvás maradt meg kettőnknek, olvasok neki, énekelek és összebújunk.

A lelkiismeretfurdalás és a kétségbeesés egyenlőre úrrá van rajtam. Ha anyukám elmegy hogyan fogom csinálni, hogy mindkét gyerekre az igényüknek megfelelő időt szenteljek? Mások hogyan csinálják?? Két, három vagy több gyerekkel?




21.2.11

Testvérek




5.2.11

4.2.11

Megérkezett...





Dávid kistesója, Márk 2011. január 29-én, délután 4-kor megszületett. 3, 84 kiló és 52 cm.
A szülés rövid volt és aránylag fájdalommentes. Tegnap jöttünk ki a kórházból.

Sajnos Márk is bekerült megfigyelésre az újszülött osztályra, mert a légzésével gondok voltak, vannak. Ha alszik nehezen és erőltetve veszi a levegőt... kiengedtek minket, de a helyzet nem javult. A vérképe, a röntgenfelvételek nem mutatnak kóros elváltozást. Ha nem változik a helyzet 2 héten belül orvoshoz megyünk.

28.1.11

40. hét

Még nem tudok kisbaba képekkel kecsegtetni, nem is ezért írok...

Baba még köszöni szépen, de egyenlőre nem akar kibújni. Semmi jele a szülésnek.
Szerencsére anyukám már velünk van szerda óta, így sokat tudok pihenni, mert Dáviddal nagyon jól elvannak.
A kistesó nagy baba lesz. Hatalmas a pocakom és már alig bírom hordani.

Dávid a 38. héten bújt ki, de így is 3,8 kilót nyomott. Kistesó lesz 4 kiló is ... A hasamban mindenhol érzem a csontos részeit. Alig van már helye, de azért mocorog.

Február 4-ére vagyok kiírva, és maximum plusz 4 napot várnak még, aztán megindítják a szülést. Remélem erre nem kerül sor és ügyesen hamar kibújik majd.

9.1.11

Decemberi képek





9. hónap

Lassan közeledik a kiírás időpontja. Egyre nehezebb a teher és egyre rosszabbak az éjszakák. Múlt héten a baba már 3,20 kiló volt és az UH-on jól láttuk, hogy már van haja. Végre sikerült a névválasztás is... de ez egyenlőre maradjon titok...

Dávidnak vettem egy könyvet, ami a kistestvér érkezéséről szól. Szinte minden nap belelapozunk, mesélünk. Így próbálom felkészíteni a nagy változásra. Arra, hogy ne érje túl nagy sokk. Barátnők ajánlották szintén a testvérféltékenység leküzdésére, hogy a kórházból hazajövet a kistestvér ajándékkal üdvözölje a nagyot...
Olvastam egy internetes oldalon, hogy baba beszerzése még a fiúknak sem árt, mert ezen levezetik a feszültséget és nem a kistesón élik ki magukat. Dávid kapott egy babát az egyik barátnőmtől karácsonyra. Soha nem játszik vele... de egyik nap azt vettem észre, hogy beleültette a "büntifotelba" és elkezdte ugyanazt mondani neki, amit én szoktam, ha rosszat csinál és ezért büntetést kap.

Szóval csendben telnek a napjaink és már a babaruhák, kiságy, babakocsi is készen áll a picur fogadására. A kórházi dolgaink is becsomagolva várnak a nagy napra....

BUÉK

Minden kedves Olvasónknak Boldog Új Évet kívánunk!

Az ünnepek jól teltek, szerencsére fehér karácsonyunk volt :-) aminek Dávid nagyon örült. Volt sok sok ajándék a Jézuskától és a Mikulástól. A karácsonyfát azóta is kerülgeti, és hol egy gömb, hol meg más díszek kerülnek le róla... annyit nem öltöztettem még karácsonyfát, mint az idén.

Dávid kedvesen mondta nagyijának a telefonban : "Boldog karácsonyfa!" :-)

29.11.10

Hogy vagyunk?

Igen rég írtam, ennek ellenére rengeteg dolog történt velünk.

Dávid elkezdte a bölcsődét, ami kicsit nehezen indult, de szép lassan kezdi megszokni. Csak 3szor jár egy héten és akkor is csak ebédig marad. Megbeszéltük, hogy anya elmegy, de vissza is jön és semmiképp sem hagyja Dávidot a bölcsiben.

A hónap elején olyan hosszú volt már a haja, és mindig húztam halasztottam a hajvágást, eleve iszonyú hisztivel jár és cikcakkos marad. Nem várhattam tovább és az egyik nap megejtettük, természetesen hatalmas sírással, íme az eredmény.

A kistesóval minden rendben, rengeteget mozog a pocakban. Egyenlőre nevet nem találtunk neki. Jövő héten lesz az utolsó UH. Az idő egyre jobban telik és egyre nehezebb a teher. Már 2 kiló a súlya (legalábbis két hete annyi volt).

Mindenkinek kellemes készülődést a karácsonyra!

23.10.10

Nagyszülők velünk

A szüleim itt voltak, amiből mindenki profitált egy kicsit. Anyu unokázhatott, apu pihenhetett, mi a férjemmel elmentünk moziba, finomakat ettünk és megkönnyebbülve aludtunk az éjszaka, mert anyukám ébredt fel Dávidhoz. Azaz mellette aludt, hogy mindenkinek könnyebb legyen a pihenés...el tudom képzelni hogy most hazatérve mennyire kifáradhatott. Állítólag a repülőutat végig aludta :-) Dávid pedig nagymamizhatott, nagypapizhatott.
Mindennel elkényeztették, hoztak neki egy csomó ajándékot, többek között a jelen kedvenceiből a LEGfontosabb szereplőket, Thomast, Percyt, Tobyt és Jamest. Emellett sokat sétáltak a mellettünk lévő szigeten, gyurmáztak, táncoltak, stb...


Szeptemberi és októberi egyveleg

Dávid mellett mindig van mit fotózni, kifogyhatatlan témakör és folyamatos készenlét. Pár hete a ruháinkat kéri hogy adjam rá, persze ezekben olyan édes, és nagyon vicces is egyben, hogy mindig kattogtatom a gépet...





13.10.10

Régen írtam

Telnek a napok anélkül, hogy észrevenném.
Beköszöntött a rossz idő... az őszt valahogy nem kedvelem. Ez az egyetlen évszak amivel sehogy sem tudok kibékülni. Ha jól beöltözik az ember -mert a lakásból nézve hidegnek látszik odakinn-, lementve az utcára kétszáz méter után már izzadva kell lehámozni a felső réteget...ha pedig fúj egy kicsit a szél veheti fel újra az ember a kabátját, mert szétfagy...

Sokan jeleztek nem írok...
Igen, valóban régen jelentkeztem, mert estére már nagyon aludnék, mert elkezdtem egy képzést (online), mert anyukám itt van velünk...és pénteken csatlakozik apukám is, mert míg jó idő volt inkább kint sétáltunk, mert nincs kedvem a gép előtt ülni, stb...DE! Mindenkinek nagyon örülök, hogyha benéz és reklamál...kellő motivációt adva az újabb bejegyzéshez. :-)

Anyukám szombaton érkezett.
Dávid már nagyon nagyon várta őt is meg Laci papit is. Sajnos apukám nem tudott elutazni...fentebb említettem később érkezik. Dávid minden nap elmondta, hogy mami meg papi jön...de mivel nem tudja még az idő fogalmát hiába mondtam neki "majd szombaton"..."később"..."majd holnap" ...talán az utolsót értette. Valahányszor az apja jött haza azt gondolta a Laci papi meg Kati mami érkezett hozzá játszani.

Azóta anyuról levakarhatatlan :-)) nekem pedig nagyon nagyon jó, hogy épp itt van, mert sokat segít. Este pl nem nekem kell felkelnem Dávidhoz, és így hogy tudom ő gondoskodik az éjszaka Dávidról sokkal mélyebben tudok aludni és jobban ki is pihenem magam.

Kedden voltam a szülészeten.
Itt sem különb a rendszer mint otthon, 10-re volt időpontom és az orvos csak kb délben fogadott...természetesen előtte meg utána még várakozni, csupán az adminisztrációs okokból kifolyólag.
A doki megvizsgált és azt mondja, hogy jó lenne ha mostantól pihennék, mert nyitva van a méhszájam...na, ennek csöppet sem örülök, mert Dávid mellett mindent tudok csinálni, csak porszívózni meg pihenni nem. Még szerencse, hogy anyukám itt van és ez megkönnyíti a problémám.

A héten rakok fel majd pár képet....

22.9.10

A második UH

Minden rendben a babával és Dávid is nagyon ügyesen viselkedett az orvosnál. Bár hazafelé már nagyon hisztis lett.

A kistesó is kisfiú!

Nagyon nem lepődtem meg mert még nagyon nagyon rég az életemben jósolt egy cigányasszony. Meglepő, de azóta szinte minden úgy történt ahogy azt ő elmondta. "Nagy utazás előtt állsz, és két fiú gyermeked lesz..." Sok mindenre már nem emlékszem, szívesen beszélnék vele újra.

21.9.10

Holnap

Holnap megtudjuk, hogy kivel bővül családunk .... megjegyzem ha fiú lesz akkor azért örülünk, ha lány akkor meg azért.

20.9.10

Hosszú hétvége a nagyszülőknél

Dávidot szerdán papa elvitte a nagyszülőkhöz és csak tegnap jött haza. Nagyon hiányzott már a kis huncut! De valahol jó volt gyerekmentes napokat tartani a papával. Alig voltam itthon, napközben vérvétel, bevásárlás, stb...este pedig mozi, baráti találkozók. Valahogy sikerült magam utólérni és kipihenni. Elhatároztam, hogy ezalatt az idő alatt nem fogok se főzni, se játékokat a helyére pakolni...sikerült is véghez vinnem.
Mindeközben Dávid igazán jól érezte magát 200 kilóméterrel odébb a szülői szigor nélkül. De mikor pár nap után újra találkoztunk nagyon nagyon örült nekem. És azóta is ölelget és mondja hogy szeret.....anya pedig amiért ekkora hős volt, vett neki egy BMW kisautót ajándékba, amit azóta sem tett le egy percre sem.

10.9.10

Puszi kistesónak Dávidtól

Haragudjak a dacosság miatt....hát nem nagyon lehet.

Kenegettem a pocakom a terhességi csíkok elleni krémmel. Azt vettem észre, hogy Dávid nagyon nézi a hasam. Mondom, tudod ott van bennt a kistesó. Hozzáért a tenyerével és mondja "puszinak kistesónak" ....

Kezdődik a dackorszak

Mindig várjuk a nagy pillanatokat gyermekünk életében, mikor fog ülni, állni, menni, de ettől a hírhedt DACKORSZAK-tól mindenki retteg....Azt hittem naivan, hogy minket nem ér majd utol ez a fajta nehéz időszak. Sajnálkozva néztem azokat a szülőket akik ordító gyerekük babakocsiját tolták és a gyerek a hisztitől eltorzulva kullogott mögöttük ... jobb esetben. Van erre jó pár eset....még ez az enyhébb változat.
Franciaországban volt egy sorozat a tévében, a címe "Szuper bébicsősz". Nos, okoskodtam én nagyon keményen bírálva, hogy ezt meg ezt másképp csinálnám, mint a szülő...de amikor az én gyerekem üvölt torkaszakadtából hazafelé az úton, akkor kicsit másképp viselkedik az ember.

Dávidnak pl az a szokása, hogy ha sétál, szól bele akar ülni a babakocsiba, abban a pillanatban, mikor elkezdem tolni már hisztizik, hogy vegyem ki, mert újra sétálni akar....türelmes vagyok, bírom nyugodt hangulatban kb. 4-szer 5-ször a kocsiból ki kocsiba be játszmát....aztán emellett ma éppen azzal szórakoztunk a parkban, hogy közli, menjünk haza. OK, mondom, tök jó, hogy már így tudja mindjárt dél és enni kell....de abban a percben, hogy a babakocsival a lakás irányába indulok megint csak a nemtetszését mutatja és erősen tiltakozik.....babakocsi megfordít és irány a másik játszótér.....valószínű ezt akarja....erre oda-vissza fordigattam a babakocsit végül begerjedtem és hazatoltam....természetesen gyermekem ordítása kíséretében tértünk haza.

Természetesen nem hagyom ennyiben, otthon várja a büntetés....de ne gondoljon senki se valami gyermekhorrorra.....van a szobájában egy bébifotel és oda leültetem, mindaddig ott kell maradnia, míg érte nem megyek és le nem csillapszik, aztán megbeszéljük a történteket.

Nem könnyű korszaknak nézünk elé..........

16.8.10

...és a nyaralásnak még nincs vége

Eddig minden nagyon jól telik, pár nap a Cote d'Azurnál. A nagyszülőkhöz mentünk le, akik már július közepe óta a napsütést élvezik a déli parton.
Nem panaszkodhatunk, annak ellenére, hogy esőt jósolt egész hétvégére csak egy nap esett. Dávid imádta a vizet, alig akart kijönni a partra. Az első valódi találkozás a hullámokkal igazi extázis volt számára.
A nyaralás még csak most kezdődött...hamarosan indulunk tovább.
Beszámoló később!

-------------

Ja, a cumiról minden gond nélkül leszoktunk. Hurrá!!!! És azóta végigalussza az éjszakát!!! Hurrá!!!!!

Meleg, napsütés, mediterrán feeling