Szoval...bölcsöde....igértem, hogy folytatom a bejegyzésem ezzel kapcsolatban.Nem is tudom melyikünk sirt a legjobban, David vagy én..., hogy melyikünknek hianyzott a legjobban a masik...
Igazan büszke vagyok Davidra, mert végigcsinalta ezt a nehéz hetet. A gondozonö igazan nagy melegséggel all hozza, odafigyel ra! Mindent ugy csinal, ahogyan megbeszéltük az elején. Még az elalvasnal is odafekszik a Davidhoz.
Mielött mindenki megijedne...szo sincs arrol, hogy egész héten bölcsibe menne a David...azt nem szeretném. De kell egy nap, amikor dolgozom, amikor elintézem a dolgaimat. Tehat ebböl következik, hogy csak egy napot lesz tavolt tölem. Huh....nekem ez is sok! Föleg igy, hogy sir, és nagyon nehezen viseli! Ha mondom neki, hogy megyünk megnézzük a gyerekeket...mar panikba esik és sir...szegénykém!!!
Nem tudom masnak hogyan megy a bucsuzas...nehéz!! Nagyon erösnek kell lennem, hogy ne elötte bögjek, de néha nem sikerül...
Csak szoritja a nyakam és sir, hogy "mama"... és akkor kinyitom az ajtot...az arca eltorzul, alig kap levegöt, és csak kiabalja, "mama!!"...
Anyanak lenni a legnagyobb kihivas az elétemben, a legnehezebb feladatom egyike! Soha nem fajt ennyiszer a szivem valaki miatt, soha nem éreztem ekkora aggodalmat mas miatt......
...még folytatodik a beszoktatas két napig a jövö héten...hm...mar elöre félek a hétfötöl...
(a foto nem a bölcsiben készült, hanem a sielésnél...fotoztam az erkélyen és nem akartam hogy kijöjjön utanam a hidegbe... de a panik itt is megvan az "anyalimit" miatt)